Gyerekzsúr

Gyerekzsúr

Budaörsi Klubunkban lehetőség van mászással egybekötött gyermek születésnapi rendezvények lebonyolítására egy erre a célra elkülönitett 80 négyzetméteres területen és a Galérián, ahol a gyerekek számára Boulderfal is kialakításra került.


Tudnivalók:

A szervezéséhez minden esetben előzetes időpontfoglalás szükséges.
A foglaláskor meg kell határozni a pontos dátumot, időpontot (tól-ig), a várható létszámot, valamint hogy van-e igény biztosító személyzetre. Amennyiben a szülők (kísérők) nem tudnak biztosítani, mindenképp szükséges külön biztosító személyzet a rendezvényhez, aki odafigyel a résztvevők biztonságára. Általában 5 gyermekenként szoktunk egy biztosító embert javasolni, ezért is kérjük jelezni az előzetes egyeztetéskor, hogy hány gyermek venne részt a rendezvényen.
Tapasztalataink szerint a gyermekek 2 óránál többet nem igen bírnak mászni, így biztosító személyzetre 2 órán keresztül lehet szükség.

A rendezvény idején a galériánkon tudunk helyet biztosítani, ahol a kísérők kényelmesen végig figyelhetik az eseményt, és ahol az ünnepeltet fel lehet köszönteni a hozott tortával.

A rendezvényekre természetesen szülinapi tortát be lehet hozni. Üdítőitalokat behozni nem szabad, a szükséges mennyiség beszerzését kérjük a büfénkben (a recepción) legyenek szívesek előzetesen egyeztetni.
Az étel- és italfogyasztáshoz szükséges poharakat, papírtálcákat, szalvétákat, műanyag villákat, stb. klubunknak nem áll módjában biztosítani, ezért kérjük, hogy ezekről gondoskodjanak.

Minden egyes résztvevőnek (mászó vagy kísérő) tiszta talpú váltócipő használata, és termünk házirendjének a betartása kötelező!

 


Költségek:
 

Szervezési díj: 5.000 Ft 

A gyermekek belépő díja: 1.750 Ft / fő

A szülők, kísérők belépése: 500 Ft / fő!

A szülők, kísérők részére (amennyiben nem másznak, de szeretnének bemenni a terembe) kisérőjegy váltása kötelező.

Kötelező csoportonként 1 biztosító ember az ott tartózkodás idejére. A biztosító emberek óradíja: 7.000 Ft/fő/óra.


Szükséges felszerelés bérlése: 

Beülő (XS-XL): 350 Ft/db, 

 

Opcionális felszerelés:

Ziazsák magnéziával: 500 Ft/db 

Beülő karabinerrel, lapkával: 650 Ft/db

Mászócipő: 800 Ft


Időpontfoglalás  ill. bővebb felvilágosítás:

Telefonon: +36 20 3 203 301
E-mailben: infobudaors@spiderclub.hu
Személyesen: a Spider Club recepcióján